További áldozatokat keresnek
Eddig több mint félszáz sértett van a kunmadarasi uzsorások ügyében
Több mint félszázan kaptak magas kamatra kölcsönt a nyomozás eddigi adatai alapján a kunmadarasi uzsorások ügyében, a rendőrség keresi a további sértetteket.
2012.06.15 14:07MTIKovács Ágnes százados, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint pár ezer vagy akár több tízezer forintot is kölcsön lehetett kérni a négy kunmadarasi lakostól, akik kihasználva egyes emberek anyagilag szorult helyzetét aránytalan mértékű kamatot - a kölcsönadott összeg 50-100 százalékát - számoltak fel. A rendőrök június 8-án otthonukban fogták el az uzsora kölcsönöket nyújtó anyát és három fiát, akiket a bíróság nem sokkal később előzetes letartóztatásba helyezett.
A gyanúsítottak másfél éve adtak folyamatosan kölcsönt a településen nehéz körülmények között élőknek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság uzsora-bűncselekmény elkövetésének büntette és más bűncselekmények elkövetése miatt indított nyomozást az egyébként büntetett előéletű személyek ellen. A büntető törvénykönyv szerint uzsora-bűncselekményt az követ el, aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy a kötelezettet és hozzátartozóit súlyos vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki. A bűntett 3-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


