Brutális erőszak a cellában
Jogerősen is börtönbüntetésre ítélték a zárkatársa száját bevarró fogvatartottat
Jogerősen is négy év három hónap börtönbüntetésre ítélte a Kaposvári Törvényszék szerdán Véber Bélát, aki a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben pengével és késsel bántalmazta a vele egy cellában fogva tartott fiatalkorú társát, és a száját három öltéssel bevarrta.
2012.06.06 14:12MTIA bíróság ezzel az ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát, amely különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés miatt találta bűnösnek a 19 éves barcsi fiatalembert, aki különös visszaesőként feltételesen sem bocsátható szabadon.
A Kaposvári Törvényszék ugyancsak helybenhagyta, és ezzel jogerőre emelte a másodrendű vádlott, a 19 éves Ignácz Csaba ellen első fokon meghozott ítéletet, amely szerint a ságvári férfit társtettesként három év börtönbüntetést kapott.
Az elsőrendű vádlott idén januárban a vele közös zárkában elhelyezett fiatalkorú B. Attilát azért bántalmazta, mert úgy értesült, hogy egy rokonát molesztálta a börtönben.
A Kaposvári Törvényszék indokoltnak tartotta az első fokon eljáró Kaposvári Városi Bíróság által kiszabott büntetést, ezért elutasította a vádlottak és védőik fellebbezését, amelyben az elsőrendű vádlott büntetésének enyhítését, a másodrendű vádlott felmentését, illetve büntetésének enyhítését kérték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


