Fegyverrel védték
Képek! Rekord mennyiségű drog egy ózdi fagyasztóládában
Több mint egy kilogramm kábítószert találtak a nyomozók Ózdon egy fagyasztóládában. A június 3-án megszervezett rendőri akció eredményeként bűnügyi őrizetbe került a futár és a díler is.
2012.06.05 10:29ma.huA precízen kidolgozott rendőrségi akció során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai akkor ütöttek rajt a budapesti futáron és az ózdi kábítószer-kereskedőn, amikor megtörtént az átadás-átvétel. A hatósági házkutatás során a fagyasztóládában egy kilogramm kábítószernek minősülő fehér port, 30 extasy tablettát és más típusú bódító szereket, továbbá több mint egy millió forint készpénzt és a drog terjesztéséhez szükséges kiegészítő eszközöket, például digitális mérleget foglalt le a rendőrség.
Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőrfőkapitányság
A rajtaütés sikerét biztosították még az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói, illetve a Terror Elhárítási Központ (TEK) munkatársai is, mivel feltételezhető volt, hogy a gyanúsítottaknál fegyver, vagy fegyverek vannak.
A lefoglalt drog pontos mennyiségét és hatóanyag tartalmát a rendőrség szakértők bevonásával állapítja meg. Az akció különlegességei közé tartozik, hogy a lefoglalt fehér por Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rekord mennyiségűnek számít, amelynek piaci értéke elérheti akár a három millió forintot.
Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőrfőkapitányság
A bűnügyi őrizetbe vett 35 éves ózdi díler eleddig 7 alkalommal volt büntetve lopásért, fajtalanságért, önbíráskodásért, és testi sértés miatt, míg 24 éves futár társa büntetlen előéletű.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két elkövetővel szemben, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére - tájékoztatta a ma.hu-t Dobi Tamás, a B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


