Panasszal éltek a gyanúsítás ellen
Elfogták a fővárosi szoborrongálások feltételezett tetteseit
Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint több fővárosi emlékművet is megrongáltak a minap.
2012.05.26 12:22MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton közölte: péntek délelőtt több állampolgári bejelentés is érkezett a rendőrségre fővárosi emlékművek megrongálásáról. Az akkor még ismeretlen tettesek különböző uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a szintén XIII. kerületi, Pozsonyi úti zsidó emlékműre és az V. kerületben a Szabadság téri szovjet emlékműre.
Az előállított két férfi egyikét őrizetbe vették, társa szabadlábon védekezhet. Kihallgatásuk során mindketten tagadták a bűncselekmények elkövetését, vallomást nem tettek, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek. A BRFK kezdeményezi az őrizetbe vett I. Béla előzetes letartóztatását.
A további eljárást közösség elleni izgatás és rongálás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztálya folytatja le. A bűncselekmények során okozott anyagi kár megállapítása folyamatban van - közölte a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


