Megvan az elkövető és a bűntárs is
Bilincset kaptak húsvéthétfőn a zálogházi rablók
Elfogta a rendőrség húsvéthétfőn a március végi szigetvári zálogházi rablás feltételezett elkövetőjét és annak bűntársát.
2012.04.10 15:14MTIPankász László, a szigetvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kedden Pécsen, a nyomozás részleteiről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a gyanúsított azután került rendőrkézre, hogy bujkálása során a bűncselekményből szerzett pénzt felélte és Budapestről haza akart látogatni Szigetvárra.
Az osztályvezető utalt arra, hogy a gyanú szerint a 25 éves férfi volt az, aki március 29-én Szigetváron baseballsapkát és napszemüveget viselve betért egy zálogházba, ahol ékszerek iránt érdeklődött. Amikor az eladó elé tett egy ékszerekkel teli tálcát, ő kést rántott, megfogta az alkalmazott karját és pénzt követelt. A tettes mintegy 277 ezer forintot és 45 ezer forint értékben ékszereket zsákmányolt, s elmenekült.
Harmati Béla, Szigetvár rendőrkapitánya kitért arra, hogy bár a helyszínen begyűjtött bizonyítékok, a tanúvallomások alapján a büntetlen előéletű, munkanélküli férfit rövid időn belül sikerült beazonosítani, helyben nem tudták őt elfogni, ismerősei ugyanis elbújtatták, megszöktették a rendőrök elől.
Pankász László megjegyezte: várható volt, hogy a rabló előbb-utóbb hazautazik, s a rendőrök megtudták, ezt húsvéthétfőn teszi meg. A férfi a fővárosból Pécsig szeretett volna vonatozni, de pénzhiány miatt csak Sásdig tudott jegyet venni, onnan ismerőse segítségével jutott el a baranyai megyeszékhelyre. Ott fogták el.
Kihallgatása során a gyanúsított részletes beismerő vallomást tett. Elárulta, hogy volt egy társa, aki a tippet, a kést, és a ruhákat adta a rabláshoz. A rendőrök így a férfi 28 éves, büntetett előéletű segítőjét is őrizetbe vették.
Ha a bíróság bűnösnek találja a két férfit, akár tíz év szabadságvesztéssel is sújthatja őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


