Ügyvédi kezdeményezések
Balla-gyilkosság: a gyanúsított szabadlábra helyezését kéri az ügyvéd
Balla Irma volt debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt fiának, S. Sándornak a gyanúsítotti kihallgatását, a gyanúsított szabadlábra helyezését és az ügynek a hajdú-biharitól más nyomozó hatósághoz történő áthelyezését kezdeményezi a férfi védője.
2008.05.03 09:17MTIMagyar György közölte: hétfőn beadvánnyal fordul a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészséghez, amelyben kezdeményezi védence gyanúsítotti kihallgatását. Az ugyanis, hogy S. Sándor eddig nem tett gyanúsítotti vallomást, egyfajta félreértésen alapul, mert a fiatalember úgy vélte, korábbi tanúkénti kihallgatásai során már mindent elmondott - mondta az ügyvéd. Hozzátette: ezért szorgalmazza, ha kell, védence ismételje meg vallomását a gyanúsítotti kihallgatáson is, nehogy olyan hatást keltsen, mintha takargatni valója lenne.
Egyidejűleg újra kérik S. Sándor szabadlábra helyezését, semmi oka ugyanis a fogvatartásnak - mondta Magyar György, hozzátéve, hogy védence az elmúlt évben mindig rendelkezésére állt a hatóságoknak, s ha ez idő alatt nem tűnt el, most sincs rá semmi oka. Magyar György szerint az is célszerű lenne, ha a további eljárást Debrecenből Budapestre, vagy más megyébe helyeznék át. Miután politikust öltek meg, a helyi közérdeklődés, a sajtó nyomása miatt túl nagy a megfelelési kényszer a hatóságokon, s mindenképpen eredményt akarnak produkálni - vélekedett az ügyvéd.
Balla Irmát 2007. április 6-án lakásában brutális kegyetlenséggel agyonverték. Holttestét egy nappal később fia fedezte fel. Az MTI információi szerint a fiú már az első pillanattól kezdve benne volt a gyanúsítotti körben. S. Sándort április 22-én kedden vonta emberölés megalapozott gyanúja miatt eljárás alá a rendőrség, s a 29 éves fiatalembert őrizetbe vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


