A havazás miatt gyulladhatott ki a transzformátor
Kilencszázmillió forint égett el a Mátrai Erőműben
Tűz ütött ki szerda hajnalban Visontán a Mátrai Erőműben; a lángokat rövid időn belül eloltották, senki sem sérült meg, a kár értéke azonban eléri 3 millió eurót, vagyis mintegy 900 millió forint.
2012.02.15 13:23MTIKorcsog Béla, a Mátrai Erőmű Zrt. médiareferense azt közölte: az első vizsgálat szerint feltehetően az erős havazás és a tartós hideg is közrejátszott abban, hogy kigyulladt a IV-es blokk főtranszformátora, amikor éppen hálózatra kapcsolták az áramtermelő egységet. A tűz nem jelent kiesést az áramtermelésben, mert az erőmű rendelkezik tartalék főtranszformátorral - tette hozzá.
Mint elmondta, a lángok hajnali fél hatkor lobbantak fel a berendezésben, és az üzemi, illetve az állami tűzoltók háromnegyed hétre meg is fékezték a tüzet. Személyi sérülés, illetve a környezetet veszélyeztető szennyeződés sem a tűz kapcsán, sem az oltás során nem történt, a kár értéke azonban eléri a 3 millió eurót.
Korcsog Béla közlése szerint a Mátrai Erőmű Zrt. hasonló károk következményeinek mérséklésére rendelkezik megfelelő biztosítással, a fogyasztókat nem fogja a tűzesetből fakadó hátrány érni.
Kitért arra, hogy a veszteségek mérséklése érdekében a cég előbbre hozta a IV-es blokk nagyjavítását, amelynek során beépítik a tartalék főtranszformátort.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


