Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
Szüleire támadt egy férfi, szombat hajnalban, a főváros XXI. kerületében, majd rátámadt az intézkedő rendőrökre is, közben rosszul lett, és a mentőben életét vesztette
2012.02.11 14:16HavariaPressSúlyosan összeverte szüleit, egy 31 éves férfi, szombat hajnalban, a főváros XXI. kerületében, az Óvoda utca egyik társasházában, majd a lakást is szétverte. A rendőrséget a szülők értesítették, és elmondták, hogy fiúk elhagyta a lakást, és van nála egy kés.
A helyszínre érkező járőröknek az édesapa dobta le a kulcsot a negyedikről, így jutottak be a lépcsőházba, ahol összefutottak a zavartan viselkedő, kerékpárt cipelő férfivel, aki meglátva a rendőröket rájuk támadt.
A kerékpárt rájuk dobta, aztán ütni-verni kezdte őket, végül az egyiküknél lévő, a dulakodás közbe a földre esett gázspray-vel lefújta őket.
A rendőröknek, ennek ellenére végül testi kényszer alkalmazásával sikerült megbilincselni az őrjöngő férfit.
Az intézkedés közben a 31 éves férfi rosszul lett, ezért a rendőrök mentőt hívtak. A helyszínre érkező mentősök megkezdték a zavart férfi ellátását, majd elindultak vele a kórházba, de a mentőben életét vesztette. A dulakodás során megsérült rendőrök közül egyet a helyszínen elláttak, kettőt kórházba szállítottak, ahogy a megvert házaspárt is.
Az ügyben a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást.
endőrök állnak egy társasház előtt a XXI. kerületi Óvoda utcában, ahol korábban rendőri intézkedés közben rosszul lett majd meghalt egy férfi. (fotó: MTI)
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


