Három helyre jutottak be
Csendes éj - Betörni ment a két fiú az ünnepek alatt
Egy 17 és egy 19 éves fiút gyanúsít a Csongrádi Rendőrkapitányság azzal, hogy az ünnepek alatt három helyre is betörtek.
2012.01.10 14:48ma.huDecember 24-én virradó éjszaka a 17 éves fiú 19 éves társával elindult otthonról a Szőlőhegyi utcába. Előtte azonban magukhoz vettek egy feszítővasat. A céljuk az volt, hogy az ott lévő újságos pavilonból cigarettát lopjanak el, majd azt elszívják, illetve értékesítsék. Az ajtót fel is feszítették, azonban a riasztó megszólalt, megijedtek, ezért el is menekültek.
Betörték viszont egy Kossuth téri lakás ablakát, amin a fiatalabbik bemászva, bejutott a házba, ahonnan egy tévét, termosztátot és kábeleket adott ki társának. A lopott dolgokat biciklire tették, majd hazatolták.
Karácsony napján ismét felkerekedtek. Ekkor az egyik helyi bevásárlóközpont raktárába akartak bemenni. Nekiláttak a rács lefeszítésének, de mivel nem boldogultak, felhagytak vele. Találtak viszont egy bélyegzőt és egy hőmérőt, amit elvittek magukkal.
A csongrádi nyomozók a helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként gyorsan az elkövetők nyomára bukkantak. A házkutatások során a lopott tárgyak is előkerültek. A Csongrádi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt indított büntetőeljárást a fiatalok ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


