Kéz- és lábdarabok hevertek az utcán
Emberi testrészek egy XVIII. kerületi szemétkupacban
Emberi testrészeket találtak hétfő délután a főváros XVIII. kerületében.
2011.12.12 17:59MTIInformációk szerint a két-két emberi kéz- és lábdarabot az utcán, egy szemétkupacban, zsákba csomagolva találták meg. A térdnél, illetve könyöknél elvágott darabok feltehetően egy férfi testrészei, de azt nem tudni, hogy miként került az utcára, illetve hogy bűncselekményből származnak-e. Értesülések szerint azt is vizsgálják, hogy a testrészek kikerülhettek-e bármely kórház patológiai osztályáról.
Az elsődleges orvos-szakértői jelentés szerint az emberi testrészeket a megtalálásuk előtt 10 órával, éjfél környékén vághatták le. Az emberi kezeket és lábakat egy guberáló találta meg egy szemétgyűjtőben - hangzott el az m1 Híradójában hétfőn este.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Csillag Melinda, aki a testrészek megtalálásának hírét már korábban is megerősítette, csak annyit közölt, hogy az ügyről később adnak bővebb tájékoztatást.
Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


