A jegyző és az exosztályvezető is gyanús
Hűtlen kezeléssel vádolják Kunszentmárton polgármesterét
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja miatt kezdődött büntetőper Czuczi Mihály, Kunszentmárton független polgármestere, valamint a település jegyzője és a volt pénzügyi osztályvezetője ellen hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon.
2011.12.12 16:40Révuti NorbertA vádlottak a bíróság előtt nem kívántak szóbeli vallomást tenni, így korábbi, nyomozati szakban tett vallomásaikat olvasták fel. Ez utóbbiak és a vádirat szerint a kunszentmártoni önkormányzat 2008 februárjában 900 millió forint értékben svájci frank alapú kötvényt bocsátott ki, majd a befolyó pénzből testületi döntés nyomán 96,5 millió forintot értékpapír-vásárlásra fordított. A döntést jelentősen befolyásolta, hogy a befektetőcég, a Capital Partners (CP) a. s. ígérete úgy szólt, hogy a kockázattal járó tőzsdei ügylet eredményeként 80-100 százalékos haszon is elérhető. Az ajánlat arra is kitért, hogy ha részvények árfolyama két százalékot esik, azokat rögtön értékesítik, így a veszteség minimális lehet.
A szerződést az önkormányzat a megkötés után bő egy évvel felmondta, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot indított a CP ellen tisztességtelen piaci magatartás miatt. Akkor azonban a pénzügyi befektetőtől a város már csak 18 millió forint körüli összeget kapott vissza, a többit kárként kellett elkönyvelnie.
A vádirat szerint a vádlottak azzal követtek el bűncselekményt, hogy az önkormányzat a kötvénykibocsátásból származó bevételéből értékpapírt vásárolt, holott a vonatkozó törvény szerint ezt a pénzt csak bankbetétben tarthatta volna. Az értékpapír időközben jelentősen elértéktelenedett, és emiatt a várost több mint 78 millió forint vagyoni kár érte. Kunszentmárton vezetői ellen azért emeltek vádat, mert az önkormányzat gazdálkodásáért a polgármester, törvényes működéséért a jegyző a felelős, míg az akkori pénzügyi osztályvezető felelt az ügy szakmai részéért.
A tárgyalás február 9-én tanúk meghallgatásával folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


