Repült a vasszék, meg a terméskő is a család felé
Baltával faragták a jószomszédi viszonyt
Riasztás érkezett a sárbogárdi őrsre. Amikor a rendőrök a helyszínre értek, azt látták, hogy két személy félmeztelenül kiabál az egyik ház előtt az ott tartózkodókkal.
2011.12.07 16:03ma.huMint kiderült egy 40 éves férfi, valamint 17 éves fia került szóváltásba szomszédjával, mely az eddig beszerzett adatok alapján odáig fajult, hogy apa és fia fejszével, illetve bottal a kezében ment át a szomszédhoz, majd annak kerítését az eszközökkel megrongálták, miközben folyamatosan fenyegették a családot. Még egy vasszéket, illetve az utcán felszedett termésköveket is a család felé dobták.
A bűncselekmény során senki nem sérült meg, a kerítésben azonban 5 000 Ft-os rongálási kár keletkezett.
A két garázda személyt a rendőröknek sikerült elfogniuk, bár mind a kettő megpróbálta magát kivonni az intézkedés alól. A rendőrök így mindkettőjüket bilincsben állították elő a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra, ahol mind a kettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd ezt követően bűnügyi őrizetbe vették őket.
Kapcsolódó írások:
- Konyhakéssel ment vásárolni az élelmiszerboltba
- "Ezer" fegyver Szelestén: elmeorvos vizsgálja a gyűjtőt
- Elcsípték a rendőrök a milliárd forintos pénzszállító-tolvajokat
- Meghalt egy külföldi diák Debrecenben - a rendőrség szerint nem történt gyilkosság
- Elcsórta a milliós osztálypénzt a bajba került szülő
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


