Brutálisan összeverte
Négy év hat hónapot kapott az "agyonverekedő" segédmunkás
Négy év hat hónapra súlyosbította büntetését a Szegedi Ítélőtábla pénteken annak a segédmunkásnak, aki tavaly nyáron brutálisan összevert egy férfit, Szegeden.
2011.11.04 12:55HavariaPressSúlyosbította pénteken a Szegedi Ítélőtábla annak a 37 éves férfinek a büntetését, akit első fokon a Csongrád Megyei Bíróság életveszélyt okozó testi sértés miatt 3 év fegyházra ítélt.
A jogerős ítélet szerint a szegedi Kolompár Györgynek 4 év 6 hónapig kell raboskodnia.
A vádirat szerint a korábban többször elítélt, segédmunkásként dolgozó vádlott tavaly június 12-én Szegeden a Csillagtéren vitába keveredett egyik haragosával.
Egy éppen ott tartózkodó férfi megpróbálta csitítani a hangoskodó Kolompárt mire az rátámadt. Olyan súlyos sérüléseket okozott neki, hogy kórházba kellett szállítani. Ott egyértelművé vált, hogy sérülései életveszélyesek.
Az ítélet indoklásakor elhangzott: a vádlott, mint erőszakos többszörös visszaeső 3-tól 12 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lenne.
Tekintettel a vádlott előéletére, és az általa elkövetett bűncselekményre, semmi nem indokolja, hogy büntetését a bíróság a törvényi minimumban határozza meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


