A négy fiú a vécébe vitte őket...
Fajtalankodással vádolja iskolatársait egy 11 éves fiú
Fajtalankodásra kényszerítettek nagyobb társai egy tizenegy éves kisfiút az igali speciális iskola és kollégiumban; legalábbis ezt állítja a fiú, akinek szülei feljelentést tettek a rendőrségen - írja a csütörtöki Somogyi Hírlap.
2008.04.17 09:33MTIA megyei lapnak nyilatkozó anya azt mondta, a fiú egy januári napon zaklatottan érkezett haza Büssübe az igali kollégiumból, szinte azonnal azt kezdte mesélni, hogy a nagyobbak - négy tizenhat-tizenhét éves fiú - mit műveltek egy hétéves kis társukkal. Aztán az is kibukott belőle: vele is ugyanezt tették...
A gyerek elmondása szerint egy hétéves társával együtt a négy fiú a vécébe vitte őket, ahol meztelenre kellett vetkőzniük és veréssel, fenyegetéssel fajtalankodásra vették rá őket. A fiú szerint még egy kést is a torkukhoz szorítottak és azt mondták: ha bárkinek beszélnek a történtekről, megölik őket. Az eset többször is megismétlődött. A fiú szülei azonnal feljelentést tettek a rendőrségen.
Pincsuk Zsuzsanna igazgató-helyettes azt mondta: a vizsgálat lezárultáig nem tudnak mit mondani, hiszen ők sem tudnak részleteket, még azt sem tudják pontosan, kiket érinthet az ügy. A rendőrség a nyomozás érdekeire és az ügy meglehetősen kényes jellegére tekintettel egyelőre nem nyilatkozik - olvasható a megyei napilapban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


