Álbajusz és paróka
Ékszerbolti rablást hiúsított meg az NNI
Összehangolt akcióban, az osztrák rendőrséggel közösen fogtak el az Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai két férfit, pénteken, Pomázon, akik egy ékszerbolt kirablására készültek.
2011.10.17 12:36MTIKözleményében kifejtette: Magyarországon a becslések szerint mintegy 100 ezer ember éhezik, a gyermekek 30 százaléka szegénységben él. Emellett családok tízezrei veszíthetik el lakhatásukat kezelhetetlen mértékű banki vagy közüzemi tartozásaik miatt. Mindeközben az MSZP szerint "az alacsony jövedelmű vagy épp munka nélküli, állást kereső állampolgárok egyre nagyobb tömegét hagyja magára a hatalom".
Az Országgyűlés pedig éppen a szegénység elleni küzdelem világnapján tárgyalja a hajléktalanokat börtönbüntetéssel és 150 ezer forint bírsággal fenyegető törvényjavaslatot - hangsúlyozta Mesterházy Attila. Az elmúlt másfél év kormányzati intézkedéseinek következtében a legrosszabb körülmények között élők terhei tovább nőttek - írta Mesterházy Attila, aki szerint ez a következő évben sem lesz másképp: "a szegények tehát szegényebbek lesznek, és egyre többen kerülnek majd a szegénység állapotába".
Mint írta: a munkavállalók többsége már az idén is rosszabbul járt, a tervezett adó- és járulékemelések, az adójóváírás kivezetése, és az áfa mértékének 27 százalékra emelése miatt a 2012-es év további lecsúszással fenyegeti őket.
Mellettük viszont 2012-ben nehezebb helyzetbe kerülnek a már nyugdíjban lévők és a jövőre nyugállományba vonulók, a rendvédelmi dolgozók, a pedagógusok, az egészségügyben dolgozók és a diákok is.
"A mi felelősségünk, hogy együttes erővel ne a szegények, hanem az igazi ellenség: a szegénység ellen lépjünk fel a jövőben" - fogalmazott Mesterházy Attila.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


