Halálos baleset érte a 37 éves férfit
Tragédia a barlangban: 45 percen át küzdöttek a búvár életéért
A Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája közölte: halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a II. kerületi Frankel Leó u. 48. szám alatt található, fokozottan védett Molnár János-barlangban szerdán.
2011.09.21 18:25MTIA közlemény szerint a férfi életéért 45 percen keresztül küzdöttek, de már nem lehetett megmenteni. A búvár 37 éves volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnal felfüggesztette a - csaknem 6 kilométer hosszú, meleg vizes járatokból álló - barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét.
A minisztérium szerint a barlangban nem ez volt az egyetlen búvárbaleset az elmúlt időszakban: a kutatásvezető már elhallgatott a felügyelőség előtt egy balesetet tavaly év végén. Az ügy akkor szerencsésen végződött. A hatóság ezután vizsgálatot kezdeményezett a baleset eltitkolása és egyéb feltárt szabálytalanságok miatt. A szerdai tragédiáról sem a kutatásvezetőtől értesült a felügyelőség - írták.
A közleményben az áll: tekintettel arra, hogy a kutatásvezető kötelessége meggyőződni arról, hogy a merülők fizikai és mentális állapota, technikai felkészültsége és felszerelése megfelel-e az adott barlangi körülményeknek, a felügyelőség újabb vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására, a felelősség megállapítására.
Megjegyzik: a barlangot a nagyközönség nem látogathatja, kizárólag kutatási célból merülhettek a búvárok. A felügyelőség és a minisztérium több hónapja egyeztetéseket folytat arról, hogyan lehetne az egyedülálló természeti értéket a látogatók, érdeklődők, búvárok számára megnyitni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


