"Emberölés kísérlete"
Hasba szúrta élettársát a nő - hét évet kapott
Jogerősen hét év börtönre ítélte emberölés kísérlete miatt a Győri Ítélőtábla kedden azt a nőt, aki tavaly januárban hátba szúrta élettársát a Veszprém megyei Kertán.
2011.09.13 14:28MTIA vádirat szerint a nő és a férfi aznap este együtt italozott, majd szóváltás után összeverekedtek. A későbbi áldozat egy szomszédos épületbe ment át, ahol az ajtó közelében, a bejáratnak háttal ült le.
Az őt követő, közepesen ittas vádlott előbb a sértett haját megmarkolva lenyomta a fejét, majd egy késsel nagy erővel hátba szúrta és távozott. A Veszprém Megyei Bíróság a nőt első fokon hét évi börtönre ítélte, kilenc évre pedig eltiltotta a közügyektől, az ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett.
Az elsőfokú határozatot helyben hagyó jogerős ítélet kimondja: nincsenek a tettet enyhítő újabb körülmények, és nem a támadó magatartásának, hanem csupán a szerencsének köszönhető, hogy a penge nem ért létfontosságú szervet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


