Megfékezték a lángokat
Már nem ég a makói fürdő tetőszerkezete
A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat az épülő makói fürdő tetőszerkezetén, a balesetben senki nem sérült meg.
2011.08.22 15:59MTIA tűz körülhatárolása után két vízsugárral még hosszú ideig hűteni kellett a tető acélszerkezetét és a szigetelésként használt üveggyapotot, nehogy a lángok újra fölcsapjanak - mondta az ezredes.
A tűzben senki sem került veszélybe, a fürdő 1500 négyzetméteres tetőszerkezetének mintegy harmada azonban leégett - tudatatta az igazgató.
A tűz okait szakértők bevonásával vizsgálják.
A kiemelt, hármas fokozatú tűzhöz röviddel egy óra után riasztott tűzoltók nagy erőkkel, négy gépjárműfecskendővel és két, magasból mentésre alkalmas járművel vonultak a helyszínre.
A szemtanúk elmondták, hogy a Makovecz Imre tervei alapján épülő fürdő tetőszerkezete többméteres lángokkal égett. A fürdő kupolájának egy része elszenesedett a tűzben.
A 12 ezer négyzetméteres alapterületű fürdőkomplexum - amelynek formáját meghatározzák a Makovecz Imre épületeire jellemző ívelt kupolák, égbe törő kecses oszlopok és a ragasztott fa tetőszerkezetek - bokrétaavatóját májusban tartották.
Az előkészületi munkálatokkal együtt 3,6 milliárd forintos fürdőberuházáshoz a makói önkormányzat több mint másfél milliárd forintot nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program pályázatán. A fürdő a tervek szerint december 1-jén nyitott volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


