23 éves munkás, bilincsben
Bombával fenyegette munkáltatóját a nyíregyházi férfi
Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki bombával fenyegette munkáltatóját péntekre virradó éjszaka Nyíregyházán.
2011.08.19 12:43MTIFülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a főkapitányság segélyhívó számán jelentette be egy névtelen telefonáló, hogy a nyíregyházi ipari park egyik üzemében bomba van. A rendőrség azonnal kiürítette a gyárat, emiatt több száz dolgozónak kellett elhagynia munkahelyét.
A nyomozók megállapították, hogy a hívás a gyár területéről érkezett. A bűncselekménnyel kapcsolatba hozható fiatalembert, az üzem egyik dolgozóját a hajnali órákban állították elő a rendőrök - közölte a százados.
A helyi férfi a kezdeti tagadás után megtört, és beismerő vallomást tett; cselekedetét azzal indokolta, hogy magánéleti problémái miatt a reggel hatig tartó éjszakai műszak lejárta előtt haza akart menni.
Az eljárást közveszéllyel fenyegetés vétség megalapozott gyanújával folytatja a rendőrség. A csaknem tíz órán át tartó keresés során nem találtak robbanószerkezetet a gyárban - tette hozzá a szóvivő.
Fülöp Gergely megjegyezte: a közveszéllyel fenyegetés vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06