Végül önmaga ellen fordult
Megmérgezte három gyermekét egy anya
A rendőrség közölte: egy 10 éves kislány meghalt és két testvérét kórházba szállították, mert édesanyjuk gyógyszereket adott be nekik majd ő is gyógyszereket vett be hétfőn Baján.
2011.07.19 11:49MTIEgy 48 éves bajai férfi hétfőn tett bejelentést a rendőrségen, mely szerint munkából hazaérkezve Baja-Martonszállás külterületén lévő lakóházukba holtan találta 10 éves kislányát - áll a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A rendőrség megállapította, hogy a lakásban tartózkodó 47 éves édesanya különböző gyógyszereket adott 11 éves és 8 éves fiának, valamint 10 éves kislányának, majd ő is gyógyszereket vett be.
A rendőrség a kislány halálának körülményeit igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálja, a fiúgyermekeket és az édesanyát a mentők kórházba szállították. Az anya nincs kihallgatható állapotban. A rendőrségi tájékoztatás szerint a két fiúnak a kórházban kimosták a gyomrát, már csak megfigyelésre tartják bent őket.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérlet gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - áll a rendőrség közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


