Szegény kölkök!
Napi húszezer kiskamasz veszti el Facebook-profilját
Napi húszezer kiskamasz Facebook-profilját törlik a világ legnagyobb közösségi portáljáról - derül egy friss felmérésből, amely szerint a több mint 600 millió taggal rendelkező oldal törekvései ellenére is szinte minden második 12 év alatti amerikai gyermek tagja valamelyik közösségi oldalnak.
2011.03.24 15:41MTIBár a Facebook felhasználási feltételei között szerepel a 13 éves korhatár, az üzemeltetőknek nincs semmi lehetőségük ellenőrizni, hogy kik azok, akik füllentenek az életkorukkal kapcsolatban - írta csütörtökön a The Daily Telegraph ausztrál napilap. A Facebook adatkezelési tanácsadója, Mozelle Thompson megerősítette, hogy az oldalról naponta átlagosan húszezer felhasználót túl fiatal életkoruk miatt zárnak ki.

Al Franken minnesotai demokrata párti szenátor - egyike azoknak az amerikai politikusoknak, akik korábban is aggályukat fejezték ki a Facebook adatkezelésével kapcsolatban - elmondta, hogy a 13-17 év közötti korosztály az, amelyre a legnagyobb veszélyt jelentik az internetes ragadozók. Ráadásul a tinédzserek azok, akik figyelmetlenségből telefonszámukat és otthoni címüket is képesek megosztani másokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


