Gyorsan dagad a kínai online gazdaság
Félmilliárd kínai gazdasági szereplő lesz hamarosan a neten
Három-négy éven belül a mostaninál kétszerte nagyobb lesz az online elektronikus forgalomban résztvevő kínaiak száma, amely már elérte a 230 milliót és az év végére 300 millió körül várható. Ami a GDP egyhatodát is kitermelheti - 18 százalékos hozzáférés mellett.
2008.03.25 08:10MTIAz internet, mint gazdasági ágazat hatalmassá nőtt Kínában, nemcsak azzal, hogy már az országnak van a legtöbb internetezője a világon, hanem azzal is, hogy a kínai GDP 7 százalékát éri el az ágazat részesedése. Kínai illetékesek szerint ez négy év múlva 15 százalék is lehet, hiszen nagyok még a fejlődés lehetőségei: a lakosság netes elérhetőségének aránya 18 százalék alatt van, míg az Egyesült Államokban 70 százalék.
Az idei év végére működésbe lépnek a harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatások, netezési lehetőséggel, márpedig mobilja már 600 millió kínainak van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


