Március 1-5 között rendezik meg
A nagy nevek is visszatérnek a hannoveri CeBIT-re
Nagy nevek visszatérésével, a tavalyinál több kiállítóval kezdődik a világ legnagyobb számítástechnikai vásárára, a hannoveri CeBIT, amelyet idén március 1-5 között kereshet fel a nagyközönség.
2011.02.26 14:18MTIA gazdasági fellendülés jeleit mutatja, hogy az előző évi 4150 kiállítóhoz képest idén több mint 4200 vállalat jelezte részvételét, köztük olyan nagy cégek jelennek meg ismét, mint a nyomtatóiról ismert Brother, az Epson, valamint a Xerox. A pénzügyi világválság előtt, 2008-ban még több mint 6000 kiállító vett részt technológiai seregszemlén.
Szakemberek szerint a kiállítók számának egyharmados csökkenése nem a cégek szűkös anyagi hátterével, hanem inkább az internet előretörésével magyarázható. A világháló ugyanis egyre inkább feleslegessé teszi az ehhez hasonló nagyszabású rendezvényeket.
A mindenütt jelen lévő internet erősödését mutatja, hogy az idei CeBIT egyik központi témája a számítástechnikai felhő, avagy a cloud computing lesz. Ezzel a technológiával az internetet használva a szolgáltató szerverein, azaz a felhőben lehet memória- és processzorigényes műveleteket végezni. Így az úgynevezett okostelefonok a hálózathoz kapcsolódva az asztali gépekhez hasonló tudásra tehetnek szert.
Az idei technológiai seregszemle kiemelt partnerországa Törökország, így hétfő este Angela Merkellel együtt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő nyitja meg a kiállítást.
A CeBIT-en a szakmai látogatók mellett mostantól nagyobb hangsúlyt kapnak az érdeklődő felhasználók is, miután a vásár szakmai seregszemlévé alakítása nem hozta meg a várt eredményt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06