Az iránymutatás már nem elég
A GPS-nél is egyre fontosabb a tartalom
A műholdas navigációs eszközöknél (GPS) a készülékek teljesítménye mellett a tartalomszolgáltatás is egyre fontosabb, és ezt a tényt a világ legnagyobb információtechnológiai és telekommunikációs kiállításán, a CeBIT-en megjelent termékek is jól mutatják.
2008.03.07 09:00MTIFazakas András, a Nav N Go navigációs szoftvergyártó cég operatív igazgatója az MTI-nek elmondta: a felhasználókat már nemcsak a kijelző mérete, vagy a processzor teljesítménye érdekli, a navigációs eszközökön futó szoftverek is egyre fontosabbá válnak. A vásárlók már azt is figyelik, hogy a terméken melyik szoftvergyártó logója szerepel - tette hozzá.
A Nav N Go tavaly decemberben mutatta be a háromdimenziós domborzati elemek megjelenítésére is képes iGo My way 8 alapjait, amelyek elsőként a Hewlett-Packard navigációs eszközeiben láttak napvilágot.
Az iGo May way 8 dobozos változatát az érdeklődők először a hannoveri CeBIT-en foghatták kézbe, a PDA-kal kompatibilis SD-kártyáról futtatható szoftver áprilistól lesz kapható Magyarországon.
A magyar szoftvercég sikerét jelzi, hogy a CeBIT-en megjelenő távol-keleti gyártók rendre a Nav N Go szoftverével vagy iGo-klónnal hirdetik termékeiket.
A Nav N Go operatív igazgatója szerint azért sem tudtak eddig a szoftver készülék nélkül vásárolható változatával foglalkozni, mert a piacvezető hardvergyártók eszközeibe integrált változatok fejlesztése koncentráltak.
A kiállítás egyik újdonsága többek között a Sony iGo My way 8 szoftvert tartalmazó PlayStation Portable hordozható játékkonzoljának piacra kerülése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06