Sokkal népszerűbb, mint a Vista anno
Windows 7: túl a 150 milliomodik licencen
A Windows 7 hivatalos megjelenését követő néhány hét után egyértelművé vált, hogy az operációs rendszer messze népszerűbb lesz, mint elődje, a rendkívül sokat kritizált Windows Vista.
2010.06.25 13:37ipon.huEz persze nem volt nagy meglepetés, hiszen már a béta verziók megjelenésekor is tisztán látszott, hogy nagy érdeklődés övezi a friss operációs rendszert.
A Microsoft legfrissebb összesítése szerint eddig nem kevesebb, mint 150 millió Windows 7 licenc talált gazdára, ami annyit jelent, hogy eddig átlagban valamivel több, mint 7 licencet értékesítettek minden egyes másodpercben, mióta a Windows 7 megjelent.
Ez az adat nem több, mint érdekes statisztika, de a tény akkor is tény: a Windows 7 ennek a teljesítménynek köszönhetően a világ leggyorsabban fogyó operációs rendszere lett, már ami az értékesített licencek mennyiségét jelenti, ugyanis a 150 millió licenc 244 nap alatt talált gazdára.
A gyártó arról nem adott információt, hogy ebben a mennyiségben benne vannak-e az előrendelések és az ingyenes frissítési lehetőséget biztosító kuponok.
Ezzel egy időben a Microsoft beszámolója szerint a Windows 7 az üzleti felhasználók körében is igen nagy népszerűségnek örvend: a cégeknek nagyjából 75%-a gondolkodik a jelenlegi operációs rendszer Windows 7-re történő cseréjén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


