Extra vírusvédelem sutyiban
Oda az Apple sebezhetetlenségi mítosza
Szép csendben extra vírusvédelmet kapott Steve Jobs istenített operációs rendszere.
2010.06.21 15:30terminal.huA nemrég kibocsátott Mac OS X 10.6.4-es frissítése magába foglalta az XProtect.plist file-t is, amely immár tartalmazza a HellRTS - avagy Pinhead-B - nevű trójai felismerését lehetővé tevő szignatúrákat.
Ez még önmagában nem lenne meglepő, hiszen a kártevő áprilisi megjelenésekor a Mac-es világban viszonylag nagy visszhangot kapott, így érthető, hogy az Apple igyekszik fellépni ellene. Hasonló trend Windows-alapokon már évek óta létezik, a Windows Defender képében.
Ugyanakkor régóta érv az operációs rendszer használata mellett annak nagyobb biztonsága. Ennek mértékéről megoszlanak a vélemények, egyesek szerint Jobs OS-e eleve biztonságosabbra van tervezve, mint például a Windows 7, mások a PC-k körében viszonylag csekélynek mondható elterjedtségével magyarázzák, miért létezik kevesebb malware erre a platformra. Amit viszont érdemes megvizsgálni, az az, hogy az Apple hogyan bővítette a Mac OS X védelmét.
Az Iphoto alkalmazást célzó trójai ellehetetlenítése ugyanis nem kapott beharangozást, mondhatni, szép csendben, „fű alatt” került bevezetésre. Graham Cluely, a Sophos vezető tanácsadója szerint vannak még olyan digitális kártevők az Interneten, amik hasonló komolyságú veszélyt jelentenek a Mac OS X felhasználókra, de a HellRTS kapta a legnagyobb visszhangot.
A frissítést felfedező IT-biztonsági cég szakértője szerint nagyon úgy tűnik, hogy az Apple tisztában van a helyzet komolyságával, de nem akarja lerombolni a Mac-ek biztonságosságának mítoszát. „Jó látni, hogy az Apple bevezet egyfajta anti-malware védelmet, de azért ez nem biztosít olyan védettséget, mint egy szoftveres antivírus védelem.” - nyilatkozta Cluely.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


