iPhone szoftverével működik
Tízmillió iPad találhat gazdára az év végéig
Az Apple hét végén boltokba kerülő táblagépéből elemzők szerint az év végéig mintegy 10 millió darab találhat gazdára, és ezzel az amerikai informatikai óriásvállalat piaci részesedése is új magaslatokba törhet.
2010.03.30 17:09MTIA nagysikerű iPhone szoftverével működő, 1,25 centiméter vastag, 9,7 colos, azaz 24,6 centiméter átmérőjű érintőképernyős iPad valahol az okostelefonok és a hordozható számítógépek között félúton helyezkedik el. Bolti árusítása április 3-án, szombaton kezdődik az Egyesült Államokban.
Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője szerint az iPad beszállítói a korábbi 5 millióhoz képest már 8-10 millió darabos eladásra számítanak december végéig. Ebből a mennyiségből 2,5 millió az első három hónapban talál majd gazdára - vélik a beszállítók. A vállalat részvényei a hírekre reagálva hétfőn 2,06 dollárral 232,96 dollárra, azaz a tavalyi év hasonló időszakához képest több mint a duplájára emelkedtek. Az Apple papírjaival a nap folyamán rekordszinten, 233,87 dolláros áron is kereskedtek.
Az iPad iránti fokozott érdeklődésre maga az Apple szolgáltatott újabb bizonyítékot, miután az elektronikus áruházában előrendelhető táblagépek szállítási határidejét a korábbi április 3-hoz képest egy héttel kitolva, április 12-re módosította. Az új kütyü európai bevezetésének pontos időpontját még nem hozták nyilvánosságra.
Nagy-Britanniában várhatóan április végétől 400 font (118 ezer forint) körüli áron lesz beszerezhető - írta beszámolójában a The Telegraph című brit napilap honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06