Nagyon netez a vidék
Wifi falu lett Hodászból
Wifi falu lett Hodászból is egy két éve működő programnak köszönhetően. A keddi avató eseményre a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei, felerészben romák lakta kistelepülésre látogatott többek közt a Hajdúdorogi Egyházmegye Főpásztora valamint norvég és a svájci nagykövetség képviselői.
2010.02.16 18:03ma.huDrótnélküli internethez, illetve olcsó, felújított számítógépekhez jutott hetven hodászi szegény, roma és nem roma család – tudta meg a Roma Sajtóközpont. (RSK) Nyírő András, a Wifi falu program kitalálója az RSK-nak elmondta: ezzel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodász is tagja lett a Wifi falu hálózatnak, amely eddig három megyében, százhúsz településen, összesen kétezer háztartást foglal magába.
Az Internet Terjesztéséért Alapítvány elnöke az előzményekről szólva elmondta: két évvel ezelőtt ötszáz szegény kistelepülést kerestek meg ezzel a lehetőséggel, melyhez most csatlakozott a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközösség is.
Eddig a családok ingyenesen tudták a használni a világhálót, azonban miután az állam kivonult a kezdeményezésből, idéntől havi ezer forintért vehetik igénybe a szolgáltatást a háztartások, mert a helyi internet-szolgáltatók és a Magyar Telekom viszont támogatja a programot – tájékoztatott Nyírő.
„Nagyon nagy igény van arra, hogy azok az emberek is be tudjanak csatlakozni a világba, akikre mások nem nyitják rá az ajtót, így ez a program is hozzájárulhat a roma integrációhoz, mert sokan akarnak változtatni az életükön, keresnek munkát vagy tanulnak az internet segítségével” - magyarázta a program hasznát az ötletgazda. Nyírő András szerint egyébként arra lenne szükség, hogy még szélesebb körben összefogjanak az emberek és segítsék a másikat, hosszútávon gondolkodva.
Az alapítvány elnöke hozzátette: programjuk is akkor hasznosulna a legjobban, ha legalább tíz évig működtetni tudnák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


