Inkább forgatnak
Hollywood vesztett egy ausztrál internetszolgáltatóval szemben
A hollywoodi filmstúdiók vesztettek az ausztrál iiNet internetszolgáltató ellen indított precedensértékűnek szánt perben, amelyet szerzői jogok megsértése címén indítottak Ausztrália harmadik legnagyobb szolgáltatója ellen.
2010.02.04 16:18MTIA 34 filmstúdió, köztük a Universal Pictures, a Warner Bros., valamint a 20th Century Fox ausztrál részlege azzal vádolta az iiNet szolgáltatót, hogy nem állította meg előfizetőit az illegális fájlcserélésben. Dennis Cowdroy szövetségi bíró ítélete szerint az a tény, hogy az iiNet tisztában volt felhasználói szerzői jogokat sértő illegális tevékenységével, és az, hogy nem tett semmit a jogsértők szolgáltatásból való kizárására még nem jelenti azt, hogy a szolgáltató feljogosította volna előfizetőit a jogsértésre, éppen ezért felelősségre sem vonható ez ügyben.
Neil Gane, a filmstúdiókat tömörítő szervezet vezetője kiábrándítónak nevezte az ítéletet, és gondolkodnak a fellebbezésen. A bíró szerint világszerte számtalan példát lehet látni a filmstúdiók szerzői jogainak megsértésére, de pusztán azért, hogy tegyünk valamit nem az internetszolgáltatókat kellene célba venni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


