Jól hozott a U2
A húrok közé csapnak: fizetős élő koncerteket közvetítene a YouTube
Alkalmankénti díjfizetés ellenében tekinthetnének meg élő koncerteket a YouTube videomegosztó portálon a zenerajongók.
2010.01.25 14:19MTIAz oldal fejlesztőinek új tervéről a cannes-i Midem zenei vásáron számolt be a szolgáltató. Az oldal eddigi tapasztalatai az élőben közvetített koncertekről igen jók voltak, a U2 fellépésének, valamint Alicia Keys koncertjének sugárzását azonban reklámokból fedezték, a felhasználók pedig ingyen nézhették végig.
A díjfizetés felé araszoló széles körű változtatásokat az Egyesült Államokban már ezen a héten kipróbálják: az internetezők meghatározott összeg fejében a Sundance Filmfesztiválon bemutatott filmek közül ötöt tekinthetnek meg.
"A jövőben is elsősorban reklámok által finanszírozott portál leszünk, de néhány esetben a fizetős tartalmak is ésszerűek lehetnek" - mondta Patrick Walker, a YouTube európai partnerekért felelős igazgatója Cannes-ban.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az oldal rengeteg hasznot hajt a nagy lemezcégeknek és a művészeknek. Susan Boyle skót énekesnőt említette, aki a Britain's Got Talent című tehetségkutató révén csak a szigetországban tett szert ismertségre, miután azonban fellépései megjelentek a videomegosztó portálon, az egész világ megismerte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


