Túl drága a Google első telefonja
Várakozást és csalódttságot eredményezett a Googlefon
A Google első saját fejlesztésű mobiltelefonja iránti rendkívüli érdeklődés a megjelenés után némi csalódottsággal vegyült, ugyanis a kevés újdonságot tartalmazó készülék árát szakértők túl magasnak tartják.g
2010.01.07 18:03MTI/ fotó: MTIA Nexus One okostelefonnal mintegy 20 körülire nőtt azoknak a készülékeknek a száma, amelyek a Google saját fejlesztésű Android operációs rendszerét tartalmazzák. A szoftver tehát nem nevezhető újdonságnak, a hardver paraméterei pedig a már több mint 30 millió példányban eladott iPhone-éhoz hasonlítanak.
Az 1 gigahertzes Snapdragon processzorral készülő, 11,5 milliméter vastag okostelefon kijelzőjének átmérője 9,4 centiméter, súlya mindössze 130 gramm. Az első Android-alapú telefonhoz hasonlóan az új készüléket is a tajvani HTC fejlesztette.
A versenytárakhoz képest kisebb és könnyebb Nexus One egyik legfontosabb előnye, hogy nagyobb mozgásteret ad a felhasználónak a kezelőfelület testre szabásánál. Ugyanakkor az Apple 599 dolláros (112 ezer forintos) telefonjához képest a Nexus One-ra lényegesen kevesebb alkalmazás tölthető le, és a készülék előfizetés nélküli 529 dolláros (99 ezer forintos) árát is magasnak találják még ahhoz, hogy a piac meghatározó szereplője legyen.
A Google hirdetéseken alapuló üzleti modelljének célja, hogy a számítógépről egyre inkább a mobiltelefonokra terelődő internetezéssel se csökkenjen a keresőmotorjáról híressé vált vállalat bevétele.
Az elképzelés pedig követendő példának bizonyult, ugyanis a Nexus One keddi bemutatójával egy időben jelentette be az Apple a Quattro Wireless mobiltelefonos hirdetési vállalkozás felvásárlását.
A rivális AdMob mobilhirdetési vállalatot viszont 570 millió dollárért a Google vásárolja fel, ezzel biztosítva helyét a vezeték nélküli szolgáltatások hirdetési piacán, miközben több mint 20 milliárd dolláros bevételének nagy részét a keresőmotorjához kapcsolt reklámok adják.
A Nexus One népszerűségét a piac dönti majd el. Az Apple sokat vitatott stratégiájával ellentétben - amely szerint az iPhone-okat országonként általában csak egy szolgáltatóhoz kötve kínálják - a Google telefonjainál nem lesz hasonló korlátozás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06