Sokkoló mobil számla!
4 millióba került az 1,4 GB-os adatforgalom
A fiatalok nagyon könnyen össze tudnak hozni egy-egy igen csak húzós mobil számlát.
2009.12.17 20:35ictpressAz Egyesült Államokban egy bizonyos Ted Estarija nevezetű emberke a legnagyobb nyugodtsággal tépte fel a postán megérkezett mobiltelefon számláját, de aztán nagyon gyorsan leült. Történt ugyanis, hogy a számlán a megszokottól eltérően ezúttal nem néhány tíz, vagy néhány száz dollárt szerepelt.
Emberünknek azzal kellett szembesülnie, hogy mobil szolgáltatója egész pontosan 21917 dollárt, vagyis átszámítva mintegy 4,2 millió forintot szeretne behajtani rajta. Először nem értette, hogy mi állhat az ügy hátterében, azonban gyorsan kiderült, hogy nem egy egyszerű félreszámlázási hibáról van szó. Kiderült, hogy Ted néhány héttel korábban a fiát is bevonta a mobil előfizetésébe, a tizenhárom esztendős srác pedig rövid idő alatt 1,4 GB-os adatforgalmat bonyolított le a mobilján.
Ezzel önmagában véve még nem is lenne baj, csak éppen a gyermek mobilján nem volt aktiválva semmilyen havidíjas internet tarifacsomag, így a szolgáltató MB-onként igen komoly összegeket számolt fel. Happy end, hogy a Verizon Wireless szolgáltató végülis elengedte a tetemes summát, a tinédzsernek viszont már annyira nem jó hír, hogy édesapja azonnal letiltatta a mobil előfizetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06