Nem is sajnáljuk a pénzt
Kis Karácsony? Idén az LCD menő
Az LCD tévék, GPS készülékek és netbookok az idei slágertermékek, míg a tavaly főszerepet játszó játékkonzolok iránt visszaszorult a kereslet - többek között ez derült ki a Depo.hu árösszehasonlító oldal karácsonyi toplistájából.
2009.12.16 19:43ma.huIdén az LCD tévé az egyik slágerajándék, míg játékkonzolból kevesebb kerül a fa alá, mint tavaly - többek között ez derült ki a közel 150 ezer terméket kínáló Depo.hu karácsonyi toplistájából. "Míg tavaly egyértelmű volt a játékkonzolok fölénye - decemberben a top10-be öt hasonló termék is bekerült -, addig idén a legkeresettebb alapgép is csupán a 19. helyet tudta megszerezni - mondta Szabari László, a Depo.hu üzletág vezetője. -
Az LCD tévék ugyanakkor a legkeresettebb tíz termék közt három helyet is elfoglalnak." Az érdeklődés nem csak a tavalyi évhez képest, de az ünnepi bevásárlást megelőző időszakhoz viszonyítva is megnőtt: októberben még csak egyetlen LCD tévé képviseltette magát a top10-ben. Decemberben egyébként sokan keresik még a GPS készülékeket, netbookokat és számítástechnikai kiegészítőket. Bár a 2007-ben még slágerterméknek számító digitális fényképezőgépek már nem tartoznak a kedvencek közé, idén a negyedik helyet egy digitális képkeret foglalta el.
Nem sajnáljuk a pénzt?
A Depo.hu statisztikái azt mutatják, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest az ünnepek előtt nem csökkent az érdeklődés, ugyanakkor idén drágább ajándékokat kerestek a látogatók. Míg a 2008-ban slágerterméknek számító játékkonzolok ára 30 ezer és 80 ezer forint között mozog, addig az idén népszerű LCD tévék közül a legolcsóbb is közel 90 ezer forintba kerül, míg a tizedik helyet elfoglaló modell csaknem 200 ezer forintot kóstál.
"Az adatok ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a kevésbé ismert márkák helyett mindkét évben inkább a jó nevű gyártók termékeit keresték a látogatóink, ami arra utal, hogy számítástechnikai, műszaki cikkek esetén fontos szempont a megbízhatóság" - magyarázza Szabari László. A Depo.hu-n keresett termékek közül idén a GPS készülékek, valamint a digitális képkeret számítanak "szerényebb" ajándéknak: míg előbbi ára 20-25 ezer forint körül mozog, addig a top10-ben szereplő képkeret 12 ezer forintért érhető el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


