279 férfi ismerős
Feltette kuncsaftjai számát a világhálóra a HIV-fertőzött kínai kurtizán
Egy vidéken működő kínai prostituált miután megtudta, hogy HIV-fertőzött, úgy döntött, blogjában közzé teszi kuncsaftjainak telefonszámát.
2009.10.18 15:18MTIA Hopej (Hebei) tartományi nő megdöbbent, amikor tudomására jutott, hogy AIDS-es – olvasható a people.com.cn honlapon – és mintegy bosszúból nyilvánosságra hozta 279 férfi ismerősének mobiltelefonszámát. Egyben tudatta azt is, hogy a lista a valóságban csak töredéke a vendégkörébe tartozóknak.
A nő tettével ártani akart ismeretlen ismerősének, akitől a fertőzést kapta, és akinek elérhetősége nagy valószínűséggel szerepel a 279-es listán. Az akcióval vélhetően a maga üzletének sem tett jót, bár egyben figyelmeztette a nála megfordulókat arra, hogy érdemes orvosi vizsgálatnak alávetni magukat.
A beszámoló nem tér ki arra, hogy a 279 mobilszám tulajdonosa közül hányan jelezték a szolgáltatónál (és házastársuknál), hogy már korábban elveszítették a telefonjukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


