Még az AIDS-nél is durvább
Minden ötödik gyermekhalálért a hasmenés okolható
Minden ötödik gyermekhalálért a hasmenés okolható, amely több gyermeket öl meg világszerte, mint az AIDS, a malária és a kanyaró együttvéve - írta a The Lancet című brit orvosi folyóirat.
2009.10.15 10:38MTIA szaklap szerint a fejlődő országokban hasmenést szenvedő gyerekeknek csak a 39 százaléka kapja meg az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt kezelést. Az elérhető adatok azt mutatják, hogy a helyzet 2000 óta nem javult.
A megelőzés érdekében - a kanyaró elleni oltás, a hozzáférhető ivóvíz és a szoptatás terén - ugyanakkor történtek előrelépések. Az UNICEF és a WHO a közelmúltban kezdeményezte, hogy a nemzeti immunizációs programokba vegyék be a rotavírus elleni oltást is. Ez a súlyos kiszáradást és hányásos-hasmenéses betegséget okozó vírus tehető felelőssé világszerte az öt év alatti gyermekek hasmenés miatti kórházi kezelésének 40 százalékáért. A két szervezet közösen kezelési és megelőzési stratégiát is felállított, felhívva a figyelmet a gyerekek folyamatos táplálásának szükségességére.
A megelőzés szempontjából fontosnak nevezték a védőoltásokhoz való hozzájutást, a szoptatást, a szappannal történő kézmosást, a vízminőség és javítását - beleértve a víz megfelelő tárolását és otthoni kezelését -, továbbá a csatornázást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


