Megértek rá
Félezer érdeklődőt vonzott a Hacktivity 2009
Az eddigi legnagyobb résztvevőszámmal és érdeklődéssel zajlott 2009. szeptember 19-20-án a Gólyavár Rendezvényközpontban a Hacktivity 2009 konferencia.
2009.09.29 08:26ma.huIdén szám szerint már 513-an voltak kíváncsiak a hatodik alkalommal megrendezett eseményre, amely idén is a „felhasználóbarát IT biztonsági konferencia” jelzőt kapta, egyértelműen kifejezve, hogy a szakmaiság nem jelenti azt, hogy az itt elhangzó információk ne szólnának az IT szakemberek mellett ugyanúgy a felhasználóknak is.
A kétnapos Hacktivity 2009 előadásai az IT biztonság szinte minden területével foglalkoztak. A legnyilvánvalóbb kérdések, a számítógépes vírusok- és egyéb kártékony programok elleni védekezés mellett terítékre került a hálózatbiztonság, az adatbázisok biztonsági kérdései, az adatvédelem informatikai biztonsági vonatkozásai, valamint az internetes bűnözés és természetesen a hackerek működésével kapcsolatos jogi kérdések is. Sok előadó saját fejlesztést mutatott be, ami igazán dicséretes trend, s biztosra vehető, hogy a konferencián elhangzott újdonságok jó része jelentős publicitást kap majd a nem is túl távoli jövőben.
Nagy sikert arattak a külföldi előadások is, amelyek számát a jövőben érdemes tovább gyarapítani, hiszen ma már az angol nyelv a konferencialátogatók körében egyre kevésbé okoz problémát, sőt tolmácsok bevonásával a rendezvény akár regionális eseménnyé is válhat az érdeklődés nagyságát érzékelve. Az előadók prezentációs technikája is sokat fejlődött az elmúlt évekhez képest, így folyamatosan fenn tudták tartani az érdeklődést, s sikerült elérni, hogy a nem kifejezetten szakmai közönség is lépést tudjon tartani az elhangzottakkal.
Külön is említésre méltó, hogy a jogi, adatvédelmi szekció az idei rendezvény egyik leghangsúlyosabb témakörévé lépett elő. A konferencia előkészítésébe és szakmai programjába sikeresen beilleszkedtek a szakmai szervezetek és a szakirányú oktatási intézmények is, s ha a jövőben is sikerül ezt a trendet tartani, akkor a Hacktivity minden bizonnyal katalizátora lehet a szervezetek fejlődésének.
A szerencsés helyszínválasztásnak és a konferencia immáron hagyományosan laza stílusának köszönhetően a kétnapos esemény hangulata még jobb volt, mint eddig bármikor, pedig sokan úgy tartották, hogy ezt nehéz már fokozni. Jövőre talán azon kell gondolkodni, hogy hol találjuk meg azt a helyszínt, ahol az ideinél is jelentősebb hallgatóság kényelmesen elfér majd…
Az ez évi konferencia tehát siker, átmenet egy korábbi koncepcióból egy újba. A régi szervezőket elismerés illeti, amiért létrehozták, életben tartották és felnevelték a rendezvényt. Az új rendezők előtt pedig ott a lehetőség, hogy európai sikereket érjenek el vele.
A Hacktivity megérett rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06