Bíróságon a Microsoft
Selejtet fogott ki: Xbox 360 miatt perel egy dühös vásárló
A Microsoft Xbox 360 konzolja árusításának leállítását követeli egy bírósági keresetben Illinois államban egy feldühödött vásárló, mondván a cég úgy forgalmazta a konzolt, hogy tökéletesen tudatában volt egy gyártásai hibának, azaz egyszerűen selejtet árult.
2009.08.03 17:09MTI2008 decemberében, egy évvel azután, hogy a férfi megvette az Xbox 360 gépet, a konzol rendszere elromlott, így a férfi elküldte a gépet a Microsofthoz javításra. Mivel a gépre már nem volt garancia, a vevőszolgálat 99 dollárt (19 ezer forint) kért javítási költségként és gép cseréjéért.
A férfi keresetében azt is kihangsúlyozta, hogy a Microsoft semmilyen magyarázatot sem adott neki arra, hogy mi baja volt a gépének. A hiba minden bizonnyal nem a jól ismert "vörös körös halál" hibajelenség, ugyanis ezt a cég elismerte még 2007 júliusában és ennél a hibajelenségnél három évre kiterjesztette a garanciát - olvasható a gamespot.com honlapon.
A felperes nem csak azt követeli, hogy ismerjék el panaszát és térítsék meg a kárát, hanem azt is, hogy bírósági ítélettel tiltsák meg a Microsoftnak, hogy tovább árusítsa az Xbox 360 konzolt.
A redmondi cégóriás konzoljának perek sorozatát kell kiállnia, amióta csak a boltokba került. Pár héttel a 2005. novemberi indulás után rögtön egy túlmelegedéshez kapcsolódó perrel kellett szembenéznie.
2006-ban azért perelték a céget, mert az egyik olyan szoftveres frissítés, amelyik a kezelőfelületet érintette, tönkretette bizonyos felhasználók gépeit. 2007 júliusában újabb pert varrtak a Microsoft nyakába: ezúttal az Xbox Live internetes rendszer leállásai miatt.
Végül még ugyanebben az évben még egyszer beperelték a céget azért, mert a konzol megkarcolta a lemezeket, hogyha a felhasználók úgy kapcsolták be a gépet, hogy az félre volt döntve.
A Microsoft egyelőre nem kommentálta az újabb ügyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06