226,4 millió dollár a híja
Veszteséggel zárta üzleti évét a Lenovo
A kínai Lenovo személyiszámítógép-gyártó az elemzői várakozásokat meghaladó, 226,4 millió dollár adó utáni vesztességgel zárta a márciussal zárult üzleti évet.
2009.05.24 16:04MTIElemzői körökben átlagosan 170,9 millió dollár hiányra számítottak. A szakmában nagyságra negyedik társaság egy évvel korábban 484,3 millió dollár adózott eredményt ért el.
Árbevétele az akkori 16,35 milliárd dollárról 8,9 százalékkal 14,9 milliárd dollárra esett a most végződött üzleti évben. A kínai vállalat 2005-ben megvásárolta az amerikai IBM személyi számítógép részlegét. A szervezeti párhuzamosságok megszüntetése és a létszámleépítés a most lezárt üzleti évben 146 millió dollárt emésztett fel, a szervezet optimalizálása azonban a folyó üzleti évben 300 millió dolláros költségmegtakarítást eredményez majd a tervek szerint.
A cég január óta elbocsátott 2500 embert, a teljes létszám 11 százalékát. A Lenovo csütörtöki közleménye szerint a válság miatt a kilátások borúsak, még a legfontosabb piacon, Kínában is lassul a személyi számítógépek keresletének növekedése, további munkahelyeket azonban egyelőre nem szüntetnek meg.
A közlemény nem tér ki arra, hogy mikor lehet újra nyereséges a társaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


