Egészségügyi problémái összetettebbek
Még nem tér vissza Steve Jobs
Az Apple vezérigazgatója cáfolta a június eleji visszatéréséről szóló híreket. A WWDC fejlesztői konferencián az amerikai számítógépgyártó alelnöke mond majd beszédet.
2009.05.14 19:00ictpressTöbb oldal is írt arról a közelmúltban, hogy Steve Jobs fogja megnyitni az Apple minden évben megrendezésre kerülő Worldwide Developers Conference nevű fejlesztői találkozóját, és újra munkába áll. A betegszabadságon lévő Apple vezér egy munkatársainak küldött emailben cáfolta az értesüléseket, és a következő hónap végére ígérte a visszatérését a céghez.
"A folyamatos érdeklődés a betegségemről zavar engem, a családomat és mindenkit az Apple-nél. Ráadásul a múlt héten kiderült, hogy egészségügyi problémáim összetettebbek, mint eredetileg gondoltam. Annak érdekében, hogy elkerüljem a rivaldafényt és a gyógyulással tudjak foglalkozni, a cégnél pedig továbbra is a különleges termékeink előállításával tudjanak foglalkozni, úgy döntöttem, hogy június végéig meghosszabbítom a betegszabadságomat." - írta Steve Jobs.
Az Apple vezérigazgatója idén januárban egészségügyi okokra hivatkozva szabadságra ment, meg nem erősített értesülések szerint a távozás oka egy korábban sikeresen kikezelt hasnyálmirigy rák visszatérése volt. Az idei WWDC-n többek között az iPhone harmadik verziójával és a Snow Leopard operációs rendszerrel kapcsolatban várhatóak bejelentések.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


