Minden a recessziónak köszönhető?
Veszélyes méreteket öltött az illegális szoftverkereskedelem
A Business Software Alliance üdvözli a Nemzeti Nyomozó Iroda hatékony fellépését a gazdaságban egyre ijesztőbb méreteket öltő fekete szoftver kereskedelem ellen.
2009.04.29 09:56BSAA Nemzeti Nyomozó Iroda a múlt héten az eddig legnagyobb szabású rajtütés eredményeként 43 szerver gépen mintegy 250 terabájtnyi illegális tartalmat, így szoftvereket, filmeket és zenéket foglalt le. A szerverparkot üzemeltető magyar-ukrán tulajdonú vállalkozás emelt díjas sms üzeneteken keresztül tette elérhetővé a világviszonylatban is rekord mennyiségűnek számító illegális tartalmat.
A szerzői jogsértésekkel szembeni határozott fellépést jelzi az is, hogy a mostani üggyel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda több, mint 100 rendőrt mozgósított és az akció során 6 személyt őrizetbe is vett. A BSA korábbi tanulmányaiban már felhívta a figyelmet az illegális szoftverkereskedelem és a nemzetközi szervezett bűnözés kapcsolatára. A trendek arra utalnak, hogy az elsősorban az interneten keresztül zajló fekete szoftverkereskedelem az utóbbi években a feketegazdaság és a pénzmosás egyik „húzóágazatává” vált.
Számos erre utaló jel fedezhető fel a most felderített esetben is. „Fennáll annak a veszélye, hogy a fekete gazdaság előnyt szerez a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válságból – mondja Georg Herrnleben, a BSA Közép-, és Kelet-Európa valamint Közel-Kelet és Afrika régió igazgatója. A gazdasági recesszió arra csábíthatja a vállalkozókat és vásárlókat, szerzői jog nélküli hamis termékeket és szoftvereket szerezzenek be. A növekvő fekete gazdaságtól pedig Magyarország gazdasága még jobban szenvedne. A BSA szerint ezért is van különösen fontos jelentősége a bűnüldöző szervezeteknek melyek az illegális és adóelkerülő tevékenységek felderítésével hozzájárulnak a válság kezeléséhez”.
Éves szinten az illegálisan terjesztők mintegy 100 milliárd forintnyi kárt okoznak a gazdaságnak az elmaradt adóbevételek és a legális munkahelyek után fizetett járulékok elmaradása következtében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


