Kihalásra ítélték az indexet
Megszűnik az index
A Szegedi Tudományegyetemen megszűnik az index intézménye: a neves felsőoktatási intézmény elsőként tér át a teljesen elektronikus jegynyilvántartásra. Egy lehetőséggel kevesebb a sumákolásra - hacsak nem ismernek a hallgatók tehetséges hackereket.
2008.01.30 09:15ma.huA Szegedi Tudományegyetem - az országban elsőként - megszünteti a nyomtatott leckekönyvek (népszerű /?/ nevükön index) használatát: teljes mértékben elektronikus alapú nyilvántartásra vált a felsőoktatási intézmény. Február elsejétől a hallgatók nem kötelesek a jegyeket beírni az indexbe, a kurzusok felügyeletét teljes mértékben az elektronikus tanulmányi rendszer (Szegeden az ETR, másutt erre a célra a Neptun nevű rendszert használják) látja el.
Szeptembertől az egyetemisták már nem is kapnak indexet - ami nem csak a környezetet, hanem az adminisztrátorokat is megkíméli. A rektori hivatal szerint ugyanis félévente harmincezer leckekönyvet kellett megmozgatni a tanulmányi osztályokon. Az átállással nagyjából egy hónapnyi munkát és huszonnégymillió forintot lehet megspórolni (mivel egy kis fekete könyv 800 forintba kerül - és ahhoz képest annyira nem is tartósak, már a minimálisan szükséges öt év alatt is ijesztő amortizáción mehetnek keresztül).
Aki valamiért mégis ragaszkodna a papír alapú nyilvántartáshoz, megtarthatja az indexét, vagy nyomtatott vizsgalapokon vezetheti az adminisztrációt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


