Tech
Új chipfejlesztési stratégiát jelentett be a Huawei
A kínai Huawei technológiai óriásvállalat hétfőn Sanghajban ismertette új chiptervezési stratégiáját, amely közlésük szerint a félvezetők teljesítményének növelését szolgálja.
2026.05.24 22:03MTIA vállalat közlése szerint az úgynevezett "Tau (?) Scaling Law" elnevezésű megközelítés nem elsősorban a tranzisztorok fizikai méretének további csökkentésére épít, hanem a chipeken és rendszereken belüli jel- és adatátviteli késleltetés mérséklésére, vagyis az "időskálázásra" fókuszál. Elmondásuk szerint ezzel a megközelítéssel a Moore-törvény által jelzett klasszikus geometriai zsugorítás korlátai mellett is fenntartható a teljesítménynövekedés.
A Huawei szerint az új elv alapján öt éven belül olyan chipeket tervezhetnek, amelyek tranzisztorsűrűsége az 1,4 nanométeres gyártástechnológiának felel meg. A vállalat ugyanakkor nem közölt független teljesítményméréseket.
Hétfőn azt is bejelentették, hogy az idén megjelenő Kirin chipjeik már egy új, LogicFolding nevű kialakítást alkalmaznak, amely a belső összeköttetések rövidítésével és az adatútvonalak optimalizálásával javíthatja a teljesítményt és az energiahatékonyságot.
Elemzők szerint a Huawei stratégiája arra utal, hogy a kínai technológiai vállalatok a fejlett gyártástechnológiákhoz való korlátozott hozzáférés mellett a chiptervezés és architektúra optimalizálásán keresztül keresnek alternatív teljesítménynövelési lehetőségeket.
A Huawei 2019-ben került amerikai kereskedelmi tiltólistára, ami jelentősen korlátozta a vállalat hozzáférését a legfejlettebb félvezetőgyártási technológiákhoz. A cég 2023-ban mutatta be 5G-képes Mate 60 okostelefonját, amelyet a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC) hét nanométeres technológiával gyártott processzora működtet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


