Tech
Emberi világcsúcsot döntött meg egy humanoid robot a pekingi félmaratonon
Humanoid robot nyerte meg a pekingi E-Town félmaratont, és idejével az emberi világcsúcsnál is gyorsabbnak bizonyult.
2026.04.20 10:05MTIA Flash nevű robot, amelyet a Shenzhen Honor Smart Technology Development fejlesztett ki, autonóm navigációval 50 perc 26 másodperc alatt teljesítette a 21,09 kilométeres távot. Ez jobb eredmény, mint az ugandai Jacob Kiplimo által márciusban, a lisszaboni félmaratonon futott 57 perc 20 másodperces világcsúcs - áll a kínai állami média vasárnapi jelentésében.
A versenyt második alkalommal rendezték meg; a 2025-ös első viadalon a győztes robot még 2 óra 40 perc 42 másodperc alatt ért célba, és a 20 induló csapatból mindössze hat teljesítette a távot.
A jelentés szerint az idei eseményen már több mint 100 csapat vett részt - köztük német, francia és brazil indulók is -, a robotok teljesítménye pedig jelentős fejlődést mutatott sebességben és stabilitásban egyaránt.
A résztvevők autonóm navigációval vagy távirányítással indulhattak, utóbbi esetben az elért időt 1,2-es szorzóval módosították. A csapatok mintegy 40 százaléka autonóm módon versenyzett, a dobogó mindhárom helyét a Honor csapatai szerezték meg.
A robotok és az emberi futók azonos útvonalon, de elkülönített sávokban haladtak. A férfiaknál a kínai Csao Haj-csie 1 óra 7 perc 47 másodperces idővel, a nőknél Vang Csiao-hszia 1 óra 18 perc 6 másodperccel nyerte meg a versenyt.
Nem minden robotnak sikerült teljesíteni a most vasárnap tartott megmérettetést sem, volt amelyeik már a rajtvonalnál elesett, egy másik pedig egy akadálynak ütközött.
A rendezvény Kína azon törekvését is tükrözi, hogy a mesterséges intelligencia és a humanoid robotika területén globális vezető szerepre tegyen szert, különösen az Egyesült Államokkal folytatott technológiai verseny közepette. A szakértők ugyanakkor rámutatnak: bár a látványos eredmények jelentős előrelépést jeleznek, a humanoid robotok széles körű ipari alkalmazása még fejlesztési fázisban van.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Őrizetbe vették Susan Sarandont a Netanjahu elleni New York-i tüntetésen
- 18:39 Nyomozás indult Orbán János Dénes százmilliós kifizetései miatt
- 16:17 Matrac és szeméthegy az út közepén - rendet követelnek a nagytétényi iparterületen
- 14:41 Már a hókotrókat is bevetették a Transzfogarasi úton - videó
- 12:40 Elaludt otthon, az albérletben maradt a drog és több mint 6 millió forint
- 10:19 Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
- 8:14 2045-re milliószorosára nőhet az emberi intelligencia egy neves jövőkutató szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


