Tech
Az MSZP feljelentést tesz a Vodafone adásvétele ügyében
Az előnytelen részvénycserével az állam lényegében közpénzmilliárdokkal támogatta az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosa, a 4iG Nyrt. piaci pozíciójának javítását.
2025.01.08 12:30MTIHűtlen vagy hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, mert szerinte a százszázalékos állami tulajdonban lévő Corvinus Zrt. kevesebb mint egy év alatt jelentős, mintegy 13 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a Vodafone adásvétele során. Erről az MSZP kedden tájékoztatta az MTI-t.
A közleményben azt írták, az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre, magasabb értékű részvényeket cserélt el alacsonyabb értékű részvényekre, az ügyletek átláthatatlan módon és a nemzeti érdekeket súlyosan sértő veszteséggel zajlottak.
Hozzátették: az előnytelen részvénycserével az állam lényegében közpénzmilliárdokkal támogatta az Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonosa, a 4iG Nyrt. piaci pozíciójának javítását.
Vagyis az Orbán-kormány megszegve vagyonkezelési kötelezettségét elkótyavetyélt 13 milliárd forintnyi közvagyont, hogy egy magáncéget versenyelőnyhöz juttasson - fogalmazott az ellenzéki párt.
A közérdekű adatigényléssel megszerzett adatok alapján azt közölték, hogy 2023. január 31-én a Corvinus Zrt. 49 százalékos részesedést vásárolt a Vodafone Magyarország Zrt.-ben, amelynek állami tulajdonú részvénycsomagja 323,4 milliárd forintot ért. Ez alapján a később elcserélt 19,5 százaléknyi részvény értéke 128,7 milliárd forint volt.
Két nappal később a Corvinus Zrt. elcserélte a 19,5 százaléknyi Vodafone-részvényt Yettel- és Cetin-részvényekre. A csereügylet során a Vodafone-részvények értékét 125,7 milliárd forintban állapították meg, amelyek így hárommilliárd forinttal kevesebbet értek, mint két nappal korábban - részletezték.
A közlés szerint 2023 decemberében a Corvinus Zrt. eladta a Yettel- és Cetin-részvényeit 115,8 milliárd forintért, ezzel további 9,9 milliárd forintos veszteséget könyvelt el.
A szocialista párt szerint a tranzakciók felvetik a hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúját, ezért indokolt, hogy a hatóságok a nyomozást indítsanak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06