Az üzenetek átalakítás után is érthetőek maradnak
Leírja a szavakat Google hangposta
Írott szöveggé alakítja a hangüzeneteket a Google új szolgáltatása. A hívók szavait ezentúl email és a telefonunkra küldött szöveges üzenet formájában is elolvashatjuk, ha rendelkezünk Gmail azonosítóval.
2009.03.12 19:10ictpressÍrott szöveggé alakítja és elküldi a hívott fél elektronikus postafiókjába a hangüzenetünket a Google online kommunikációs szoftvere. Bár az elhangzott szavakat a rendszer még nem adja tökéletesen vissza írásban, az üzenetek az átalakítás után is érthetőek maradnak, és a fejlesztők ígérete szerint a jövőben sokat pontosítanak majd a módszeren. A Google hangposta szolgáltatása a Grand Central Communication technológiáján alapul.
A telekommunikációs céget két éve vásárolta meg a keresőjéről ismert vállalat. A Grand Central egy olyan telefonszámot biztosított az ügyfeleinek, amit, ha valaki felhívott, a keresett fél összes telefonja csörögni kezdett, azaz egyszerre lett elérhető otthon, az irodában és a mobilján. A cég ügyfelei ezen kívül beállíthatták azt is, hogy az egy számra érkező bizonyos hívásokat melyik telefonjuk fogadja, azaz például elérhették, hogy az üzletfeleik csak az irodában zaklathassák őket.
A Grand Central működése jelentősen nem változott a tulajdonosváltás óta, most viszont a szolgáltatás, az új a beszédet írássá alakító hangpostával együtt be fog épülni a Google internetes csevegő alkalmazásai közé. Mivel a Google bevételeinek a 97 százalékát internetes hirdetések adják, az nem teljesen világos, hogy hogyan lehet nyereséges az új program, viszont valószínűleg még több embert fog rávenni arra, hogy a cég alkalmazásait válasszák, és segíthet a telefonok és számítógépek közötti határok elmosásában is.
Craig Walker a Google egyik vezetője azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy nem céljuk, hogy bevételeket szerezzenek a hangpostából, és bár a jövőben több irányba is fejleszthetik majd a rendszert, most csak egy népszerű ingyenes terméket szeretnének bevezetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


