Tech
Neumann 120 - Konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI-ban
A konferencia előadói a szervező intézményekből érkeznek.
2023.04.08 14:46MTIA SZTAKI hardverfejlesztései - Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl címmel konferenciát rendeznek és tárlatvezetést tartanak az érdeklődőknek a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) április 20-án, a Neumann-emlékév programjaként.
A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a SZTAKI közös szervezése.
Az esemény első felében, a SZTAKI Kende utcai épületében, az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a kutatóintézet hardverfejlesztésének különböző időszakairól - közölték a szervezők az MTI-vel.
A konferencia előadói a szervező intézményekből érkeznek.
Az előadásokat követően a résztvevők megtekinthetik a SZTAKI "A múltból a jövőbe" című hardvertörténeti kiállítását, benne olyan, az intézet múltjából származó, és akár még működő eszközökkel, mint két GD 80-as vektoros kijelző vagy a Primo személyi számítógép.
A SZTAKI Lágymányos utcai épületében rendezett kiállításon Manno Sándor fejlesztőmérnök tart tárlatvezetést.
Ezt követően a program a SZTAKI 2022. nyarán átadott Innovációs és Demonstrációs Terében (IDT) zárul, ahol a látogatók megismerhetik az intézet és laboratóriumai legújabb tudományos demonstrációit.
Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az érdeklődők a SZTAKI honlapjáról (https://www.sztaki.hu/innovacio/hirek/neumann-120-sztaki-hardvertorteneti-kiallitasa-kore-szervez-kozos-konferenciat-az) érhetnek el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:55 14 milliót fizettek egy állítólag AI-val készült dokumentumért Győrben
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


