További leépítések
A Microsoftot is elérte a válság
Az ágazat tényleg rettenetesen teljesít. Mindenfelé elbocsátások, leépítések, összevonások és tőkemegvonásokat lát az ember. A kisebb cégek már bedőltek, vagy leépítettek egy csomó embert, most a nagyokon a sor.
2009.01.23 07:55Z., ma.huA Microsoft a napokban tárta a nyilvánosság elé az előző negyedévi eredményeit, amelyek bizony elmaradtak a pénzvilág által támasztott elvárásoktól. A vállalat ugyanakkor azt is bejelentette, hogy kénytelen megválni jópár dolgozójától. Pontos számot nem mondtak, de Steve Ballmer állítása szerint legfeljebb 5.000 főről lehet szó.
A hírre a Microsoft papírjainak ára 8,5 százalékot esett a tőzsdén. A vállalat 4,17 milliárd dolláros nyereségről számolt be, ami részvényenként 47 centet jelent. Egy évvel korábban a nyereség 4,71 milliárd volt, ez részvényenként 50 centre jön ki. A vállalatban azért csalódtak az elemzők, mert részvényenként 49 centes nyereséggel számoltak. A bevétel két százalékkal nőtt - 16,63 milliárd dollárra, ami jócskán elmarad az elemzők várakozásától (17,1 milliárd).
A költségek csökkentése érdekében a Microsoft legfeljebb 5.000 embertől fog megválni, akik a kutatás-fejlesztés, marketing, értékesítési, pénzügyi, jogi, HR osztályokon dolgoznak. A leépítésekre az elkövetkezendő másfél évben kerül sor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


