Sok vírusunk volt tavaly
Rekordmennyiségű vírus 2008-ban
Évről évre egyre több vírustól kell megvédeni számítógépünket, és ezalól a tavalyi év sem volt kivétel. Egy IT biztonsággal foglalkozó cég szerint a 2008-as visszatekintéséből kiderül: 2008-ban rekordmennyiségű vírus öntötte el a gépeinket.
2009.01.19 09:05ma.huA cég elemző laboratóriumába 2008-ban naponta 35 ezer vizsgálatra váró minta érkezett, amelyből napi 22 ezerre tehető az új fertőzések száma. Összevetve ezeket az adatokat a vállalat korábbi eredményeivel, kitűnik, hogy mindez abszolút rekordnak számít: a tavalyi évben ugyanis több malware (fenyegetés) született, mint az azelőtti 17 évben összesen.
A fenyegetések 99%-át a Panda új, kollektív intelligencia technológiája biztonsággal felismerte, és kategorizálta, ami alapján kijelenthető, hogy 2008 egyben a trójai programok éve is volt: az összes fertőzés 70%-áértt ezek a banki és bizalmas adatok ellopására tervezett behatolók voltak felelősek. Az adware (kéretlen reklámokat indító) programok a második helyet csupán alig 20%-kal, míg a férgek a harmadik helyet 4,22%-kal szerezték meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


