Optical Touch
Érintőképernyő új technológiával
A tajvani bázisú Quanta Computer egy új érintőképernyős technológiát mutatott be a nagyközönség számára a WinHEC Taipei 2008 expo keretein belül.
2008.12.15 09:00koac, ma.huA Quanta által bejelentett új technológia Optical Touch, vagyis optikai érintés névre hallgat. A módszer alapja, hogy két kamera foglal helyet a kijelző két felső sarkában, az eddig megszokott érintőpanel helyett. A kamerák érzékelik a felhasználó ujjainak mozgását, és ennek köszönhetően képesek ugyanúgy működni, mint a hagyományos érintőképernyők. Sőt, az olyan multi-touch funkcióik is müködnek itt, mint a forgatás, vagy a zoomolás.
A Windows 7-el kompatibilis technológia természetesen kevesebbe kerül a tradicionális érintőképernyőknél, hiszen mindössze két kamerára van hozzá szükség. A vállalat már tesztelte az új módszert monitorokban és noteszgépekben, és elmondásuk szerint hamarosan elkezdik a tömeggyártást. Árról és konkrét megjelenésről azonban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra információkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


