Hol vásárolunk? - tanulmány
Utazást a hálón, kenyeret a sarki boltban
Bár erős túlzás lenne azt állítani, hogy hazánkban virágzik az elektronikus kereskedelem, de tény, hogy dinamikusan nő azok száma, akik kipróbálták már az online vásárlást, és ezzel párhuzamosan az internetes boltok is egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak.
2008.12.09 18:55ma.huA legfrissebb kutatási adatok szerint az interneten legalább alkalmanként vásárlók száma ma már meghaladja a bűvös egymilliót. Az NRC által készített E-Commerce Trend Report 2008 adatai szerint 1,8 millió magyar felnőtt próbálta már ki az online vásárlást, a trendeket figyelve pedig megállapítható, hogy négy év alatt megnégyszereződött azoknak a száma, akik életükben legalább egyszer vásároltak valamit a világhálón.
Ez csak részben magyarázható az internet-penetráció emelkedésével; a növekedés másik oka, hogy a netezők táborán belül is folyamatosan nő az online vásárlók aránya. Míg ugyanis 2004-ben az akkori internetezők 44 százaléka rendelkezett valamilyen webes vásárlói tapasztalattal, addig mostanra ez az arány 66 százalékra emelkedett. Három internetezőből kettő tehát rendelt már valamit online módon, azok viszont, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel, de folyamatosan vásárolnak az interneten, még a netpolgárok körében is kisebbségben vannak: az internetező felnőttek 41 százaléka él legalább alkalmanként ezzel a lehetőséggel, ami 1,1 millió online vásárlót jelent.
Az, hogy valaki egy terméket, szolgáltatást az interneten keresztül rendel meg, természetesen nem egyenlő azzal, hogy online módon fizet is érte. A rendszeresen vásárlóknak is csupán kétötöde fizetett már bankkártyaszáma megadásával az interneten keresztül – a legjellemzőbb és egyben legkedveltebb fizetési mód még mindig a termék árának utólagos kiegyenlítése, a kiszállítást követően.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


